Vasárnap: Game over

Régen szerettem ezt a helyet. Aztán ide menekültem Szent Iván napján. Rendeltem egy kávét és órákig csak arra koncentráltam, hogy a szívemet ne köpjem ki valamelyik iszonyatos dobbanásnál. És mivel a másik megadta a számát a levélben, úgy döntöttem: ha lúd, legyen kövér, még sosem tettem ilyet, de most legyen: beszélek vele. Megtörtént. De nem ez most a lényeg. Az a beszélgetés óta rettegtem ettől a helytől. Ha csak lehetett, kerültem, ha mégis arra kellett mennem, kitöröltem a szemem hatósugarából és egy átlátszó részt láttam oda tudatosan, a semmit. Ilyen vagyok: irtózatos erővel beleivódnak a múlt történései, darabkái, színei, ízei, hangjai, érzései a szívembe, az agyamba, a lelkembe. És ugyanilyen elemi erővel törnek később elő. De én szeretem ezt a várost. Szeretem ezt a helyet. Hát jöjjön a kutyaharapás szőrivel...

Felkerekedtem az utolsó itthoni napomon, beültem az autómba. Ugyanazon az útvonalon haladtam. Ugyanoda parkoltam. Ugyanazon a járdán mentem. Ahogy közeledtem, egyre jobban vert a szívem. Odamentem ugyanahhoz az asztalhoz. Leültem ugyanarra a székre. Ugyanazt rendeltem, kihozták, ugyanúgy sütivel, amit ugyanúgy nem ettem meg. 

Ültem és figyeltem magam. A szívem a torkomban, képek, hangok a múltból. Tovább figyeltem és próbáltam nem gondolni semmire. Egy idő után ránéztem az órámra: másfél óra telt el. Észre sem vettem. Csak azt, hogy nyugodt vagyok. És semmi mást nem látok, mint a sok asztal közül egyet, a sok szék közül is egyet, amin épp ülök, és a kávé is hideg.

Fotó érkezéskor és a másfél óra után:

A másik halványan látszott a széken. Alakja egyre jobban foszlott. Rámosolyogtam, ő visszamosolygott, felállt és eltűnt.

Érdekes módon ekkor egy másfél-két év körüli szöszke kislány lépett ki a pub ajtaján, csupa rózsaszínben. Nagyon hasonlított arra, aki én voltam ennyi idősen. Rám nézett, mosolygott. Visszamosolyogtam, aztán felkeltem és indultam tovább. Game over.

Kis séta a Duna partján...

a városban...

a szélben.

Legyőzve önmagam, szembenézve egy nagy, blokkoló félelemmel, elengedve azt, amire már két és fél hónapja készülök. :)

Amire hazaértem, megjött a szokásos munkás sms is: indulás hajnali 2.25-kor. Lejárt hát az itthoni két hét. Olyan gyorsan múlt most el, mintha csak egy szempillantás lett volna. Game over.

Edzés előtt: 1 tk kókuszzsír

Edzés: Asylum/Strength

Edzés után: sonkás-sajtos rántotta

Snack: csokikrém

Vacsora: sajtos karaj, saláta (cikória).

Nassolni volt kedvem délután. Vagy tízszer kimentem a konyhába. Nyitottam a hűtő ajtót. Nyúltam a zacskóért. De nem. Nincs rá szükségem, a lelki dolgaimon pedig nem segít. Nincs nass. Pont. Game over.