2014. március 24., hétfő

A juharszirup kúra (2014) 10. napja, egyben az Út a cél felé 1. napja

Egészen komolyan 2009-ben döntöttem el, hogy lefogyok. 2012 óta gyakorlatilag életmódot váltottam. 2013-tól végzek súlyzós edzéseket az egyebek mellett. A környezetem, de főleg a családom a kezdetektől rosszallással nézte ezt a dolgot. Megjegyzések, hümmögések, "féltések" fűszerezték a mindennapjaimat. Az elején nagyon rosszul érintett, aztán -sok-sok idő elteltével- megtanultam ezt kezelni. Ha kérdeznek, válaszolok, de magamtól nem hozom fel a témát. Nincs szó edzésről, étrendről, különféle irányzatokról. A hétvégén megemlítettem annak, akitől anno a juharszirup kúrát "eltanultam", hogy mennyivel jobban érzem magam a kúra ideje alatt, amíg nincs szilárd táplálék. A kezét a fejéhez emelte és a halántékán csavargatni kezdte a mutató ujját. Számomra ez volt a végső pont. Terézanyut leléptettem már októberben, és innen üzenem neki, hogy még egy lépéssel továbbmentem. Vasárnap eldöntöttem, hogy a blog és annak Facebook oldala az a felület/tér, ahol megnyilvánulok edzés és étkezés terén. Jól kezelem ugyan, de harcolni nem vagyok hajlandó azért, hogy megcsinálhassam az edzéseimet, hogy úgy egyek, ahogy nekem jó. Az edzés és az étkezés a Boszi-Mici néni harmadik élete (első a normál életem, a második az osztrák). 3 in 1. Az étkezésből nem vagyok hajlandó lejjebb adni. Az edzéseket K. munkaidejéhez igazítom, hogy ne zavarjam vele. Ausztriában maradnak a főként reggeli edzések. Soha nem fogom megérteni ezt a fajta ellenállást. Mert ha csont sovány lennék vagy hánytatnám magam, ha zsírosodnék és állandóan beteg lennék, megérteném, hogy féltenek. Azt sem fogom soha megérteni, hogy amíg én szó nélkül elnézem, ahogy mások esznek, ahogy szelet számra tolják be a fehér kenyeret és a süteményeket, ahogy egyetlen szót sem szólok senki életmódja, úszógumija, túlsúlya, mozgásszegény életmódja (...) miatt, addig nekik milyen joguk van engem -persze csupa féltésből és szeretetből- kritizálni azért, amiért minőségi alapanyagokat használok és rendszeresen sportolok. De nem is akarom megérteni. Egyedül én vagyok, saját magam, aki tudja, mi a jó neki, aki tudom, mit miért teszek. Egyedül ennek a makacs Boszinak akarok megfelelni. A környezetemnek pedig hálás vagyok, amiért ennyire "féltenek". Én ettől "vérszemet kapok" és még keményebben küzdök az álmaimért :)

A 2014-es juharszirup kúra 10. napja is megvolt ma, vége. Mint ahogy tavaly, idén sem bántam meg. Nagyon jól éreztem magam közben is és most, utána is. Ma megvolt az utolsó visszaépítő nap. Kapásból hajnali edzéssel kezdtem.

Edzés1: futás-has intervall

Reggeli: zöld turmix

Tízórai: zöldség lé

Uzsonna1: alma, sajt

Majd ügyintézés a városban, vásárlás. Összefutottam a volt-volt szomszédasszonyommal. Olyan jó volt látni E-t, baromi jól néz ki. Beszélgettünk edzésről, egyebekről, nagyon örülök, hogy találkoztunk :)

Uzsonna2: magok (mandula, kesu), narancs, sajt

Edzés2: mell-váll
(Egykezes súlyzó 6 kg, kétkezes súlyzó 12 kg. 2 kör, gyakorlatok ismétlésszáma 10.)

+1: mákos részta


És ma volt az Út a cél felé 1. napja.

Heti edzésterv itt
Heti étkezési terv itt
Facebook oldal itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése